Kitobni o'qish: «Népdalok és mondák (3. kötet)», sahifa 5

223

 
Bátorkeszin verbuválnak,
Engem hínak katonának,
El is mennék katonának,
Ha szilaj csikót adnának.
 
 
Szilaj csikó, bársony nyereg,
Abban ül egy gyenge gyerek.
Lábam vetem a kengyelbe,
Magam ülök a nyeregbe.
 
 
A muzslai legényeket,
Megfogdosták szegényeket,
Viszik Léva városába,
Patyolat ingbe, gatyába.
 

224

 
Czifra huszár a szeretőm,
Aranyos lesz a fejkötőm.
Keleti gyöngy a nyakamon,
Piros czipő a lábamon.
 
 
Sok országot fogok látni,
Nagy urakkal mulatozni,
Gond nélkül és vigan élek,
Kántornékkal nem cserélek.
 
 
Sírni fogsz te, édes anyám,
Hogy falunkat ide hagyám.
Ne sírj, majd meglátogatlak,
S tallérokkal boldogítlak.
 
 
Soká jön meg a regement,
Esztendeje van hogy elment.
Ideje már, megjöhetne,
Hogy belőlem asszony lenne.
 
 
Hát ha levágta a török
Galambomat: akkor örök
Lesz búm, s a kincsrűl lemondok,
És falunkban elhervadok.
 

225

 
Mikor katonává lettem
Ej! mikor katonává lettem,
Sárga csikót fölnyergeltem,
Magam ültem a nyeregbe,
Magam ültem a nyeregbe,
Lábam tettem az kengyelbe.
 

226

 
Mikor katonává lettem,
Sárga csikóm felnyergeltem,
Lábam tettem a kengyelbe,
Úgy ültem fel a nyeregbe.
 
 
Isten adta katonája,
Ki ne hajolna hozzája!
Sem országa sem hazája,
Mégis piros az orczája.
 

227

 
El kell menni, nincs mit tenni,
Jaj, jaj de keserves!
Marsot vernek, pedig ennek
Engedni köteles.
 
 
Vegyen az ur jobb karjára,
Vigyázzon, mint sajátjára;
Hogy téged ne érjen
Semmi veszedelem.
 

228

 
El kell menni, nincs mit tenni,
Oh jaj, be keserves!
Marsot vernek, pedig ennek,
Engedni köteles.
Szegény fejem, mert felvettem
Hó pénzem, s ezzel kötöttem
Zászlómhoz hitemet,
Egész életemet.
 
 
Bár betegség, vagy más inség
Rongálja testemet,
Tüz, vagy tenger, éles fegyver
Fogyaszsza éltemet:
Akkor is végső csep vérem,
Hozzád von érzékenységem,
Mig tart lélekzetem,
Mig tart lélekzetem.
 

229

 
Édes anyám! ne sirasson kend,
Katonának beiratott kend,
Kihuzom az első czédulát,
Viselem a király ruháját.
 
 
Levetem a rojtos gatyámat,
Mellyet édes anyám varratott,
Felhuzom a vörös nadrágot,
Mit a király ajándékozott.
 
 
Katona vagy rózsám, igaz is,
Rövid a bokancsod szára is.
Sárba viszed, rózsám, elmerűl,
Ha isten rajtad nem könyörűl.
 
 
Katona vagy rózsám, azt mondják,
Illik neked a vörös nadrág.
Kardot kötnek, rózsám, oldalodra,
Zöld dolmány illik a nyakadba.
 

Keszthely

230

 
Az a szőke legény rosz katona,
Tudja isten, hol a lova.
Mariskánál istállóba,
Szénát eszik a jászóba.
 
 
Hozd ki, Maris, kantáromat,
Kantározzam a lovamat.
Magam ülök a nyeregbe,
Téged veszlek az ölembe.
 

231. Egy öreg őrnagy sírverse

 
Elérted már az öreg kort,
Vert le a bokádról a port.
Készen vár már téged is a sír,
Tehát innen, alló! masír.
 

Sárospatak

232

 
Huszár vagyok, lelkem babám,
Az is maradok,
Szemed színű dolmányomon
Sárga gomb ragyog;
Uczu! peng a sarkantyum,
Csekély gondom, semmi bum,
Csak ugy vigadok.
 
 
Kard villog az oldalamon,
Tajték a pipám,
Veres csákó süvegemen
Leng a bokrétám,
Mind a mellett csak az kár,
Hogy tán nem is kedvel már
Hűtelen babám.
 
 
Oh te szivemet epesztő,
Kaczér szőke lány!
A huszárnak szeretője
Akad akarhány;
Nyájas, gyöngéd, deli, szép,
Olly takaros ollyan ép,
Mint a tulipán.
 
 
Mikor nekem jó kedvem van,
Boka hegedűl,
Mellém intek egy leánykát
A szebbek közűl,
S megforgatom, mig daczos
Babám szeme bánatos
Könyekbe merűl.
 
 
Selyem szőrű pej paripám
Száz aranyat ér,
Horkol, tombol, tüszkölődik,
Bőrébe nem fér;
Még egyszer és utólszor
Megugratom hajnalkor,
Babám kedveér.
 
 
Van-e széles e világon
Szebb a nótámnál?
Jöszte babám, béküljünk meg
Bájos hangjánál!
Megbékülünk ugy-e bár?
Nyujtsad ajkad… enyém már
Csókolóra áll.
 

Pápa

233

 
A katona szép paripán megugratja magát,
Pantallérja, karabinja megrángatja vállát,
A szép asszony ha meglátja, elfelejti búját,
Még azután is ohajtja katona galambját.
 
 
Napsugárként ragyog kardja vitézi kezébe,
Ezüst lánczos tajpipája illik a kezébe,
Elhagyott szép asszonykája gyakran jut eszébe,
Győzedelmes nyertes fejét hajthatná ölébe.
 
 
Lengedező forgós csákó ingadozik fején,
Vitézségért érdemlett bér tündöklik bal mellén,
Diszeskedik szülő háza illy nevelt remekjén,
Midőn borostyán koszorút emelget a fején.
 
 
Ha táborba bemegyen, kard, pisztoly a kezében,
Győzedelmes, bátor a szív vitézi mellében,
Hogyha pedig visszatér hazája keblébe,
Rejtett kincse, rabbilincse csókolja ölébe.
 
 
Az huszárok igyen élik vigan világokat,
Menyecskékkel játszodozva töltik napjaikat,
Jó helyekből jobb helyekbe teszik marsaikat,
Szép szavakkal vigasztalják síró rózsáikat.
 

Székelyföld

234

 
Erdélyország alsó felén
Háboruba mén a legény.
Karcsu leány int feléje:
Ne menj rózsám ellenségre.
 
 
Hadd menjek én, édes rózsám,
Majd megtérek a harcz után,
Fakó lovad ha oda vész,
Kihoz haza, barna vitéz?
 
 
Ne félj rózsám, ha megmarad
Kardom éle, nyes az utat.
Barna legény, ne váljunk el,
Nálad nélkül hervadok el.
 
 
Adj egy csókot, mást nem kérek,
Nem sokára visszatérek.
Egyet, kettőt, hármat, négyet,
Visszajövet megadd őket.
 
 
Nem megyek én a csatára,
Csak a szomszéd vásárokra,
Hozok neked szép rokolyát
Segesvárról, rá pántlikát.
 
 
Jaj te hamis, mint megcsalál,
Tán bizony hogy csókot adál?
Visszadom én százasával,
Akár egész garmadával.
 
 
Nem bánom én, visszaveszem,
Csak örökre maradj velem.
Veled vagyok, veled leszek,
Többé el sem eresztelek.
Nem dul török, sem a tatár,
Csak két szemed, a két bogár.
 

Erdély

235

 
Őszi eső, tavaszi szél,
Mikor már a nap is felkél.
E szomorú borongós nap
Kezdődött dél előtt tegnap.
 
 
Hallom neszét a felhőnek,
Tetején a hegytetőnek,
Leomlik ma éjszakára,
Estveli kilencz órára.
 
 
Istenem! már valahára
Adj szép időt viradtára,
Szánd meg szegény katonáknak
Sorsát, kik lógerban hálnak.
 
 
Tegnap este tisztát vettem,
Magamról ma levetettem,
Csupa lucsok, teli vizzel,
Nem győzöm már magam inggel.
 
 
Hol vagy rózsám? most láthatnál,
Tudom, hogy sírva fakadnál,
Mikor látnád, hogy az karom
Ölelésedre nem birom.
 
 
Képzellek gyakran álmomban,
Galyból csinált sátoromban.
De felébreszt őszi hideg,
Nincs köpenyegemben meleg.
 
 
Általázott köpenyegem,
Meg sem ismernél tán engem.
Vizes kabátom, nadrágom,
Az fórposztot abban állom.
 
 
Éjfél után két órakor,
Hallatik már az fikátor;
Kelj fel pajtás az früstökre,
Megyünk mindjárt az törökre.
 
 
Ott vár reánk, a mint hallom,
Szenvedésünkért jutalom;
Vagy az élet vagy az halál,
Valamellyik csak ránk talál.
 

236

 
Az katonák masiroznak;
Fényes fegyverek ragyognak,
Veres zászlók szakadoznak,
Apró fegyverek ropognak.
 
 
A nagy ágyuk könnyen szólnak,
Látom, az népek hogy hullnak;
Fejem felett kard megfordul,
Piros vérem földre csordul.
 
 
Nincs itt nekem atyám anyám,
A ki gondot viselne rám.
Az ur isten az én dajkám,
Ez visel gondot én reám.
 
 
Magyarország! kedves hazám!
De idegen lettél hozzám,
Sem ebédem, sem vacsorám,
Bánat nélkül nincs egy órám.
 
 
Esik eső, fúj a szellő,
Kedves pajtás, fogy az erő.
Jobb mi nekünk marsirozni,
Mint az lógerban kinlódni.
 
 
Lóger-karó árnyékában
Fekszem a szomorú ágyban,
Köpönyegem az sátorom,
Magam árnyékában nyugszom,
 

237

 
Eszem adta katonája,
Se országa, se hazája!
Se országa, se hazája:
Mégis piros az orczája.
 
 
Árva vagyok, tudod rózsám,
Nincs ki gondot viseljen rám.
Árvábúl lesz a katona,
Kinek nincsen édes anyja.
 
 
Én is árva legény vagyok,
Én is elbirok egy kardot,
Kit más szegény legény tartott,
És rá sok könyűt hullatott.
 

Domony

238

 
Belgrádra, vitézim! omoljatok,
Mert még inaimra felállhatok.
Falait rontom, bontom,
Haragom tetejére kiontom.
Falaim rontod, bontod,
Ugyanaz betemetheti csontod!
Míg csak meg nem veszem ezt a várt,
Itt kell lennem,
Ozmán bár kerüljed is e kárt,
Meg kell tennem.
Adj hát pardont! azt üzenem. „Nem, nem.“
 
 
Én sem megyek addig előled el,
Mig ellenem állni törekedel.
Faladon ágyum dörgő, zörgő
Ropogó tüze rontva rohan be.
Magam is bombim bömbölve
Dühös seregedbe lövöm be.
Lőjjed mérges nyilaidat rá.
Mit felelget!
Szűnj meg – réműlve fehér zászlót
Mert emelget.
Pardont kér tán vagy jó választ. „Azt, azt.“
 

238. Hertelendi indulója

 
Hát fiaim! ti vitéz nevetek
Rablánczczal váltjátok-e fel?
Ősz fejem is ma tehát veletek
Nyert koszorúját veszsze-e el?
Nem magyar az, czudar az, ki kivont
Karddal is esdekel és kér pardont.
Rajta! tehát velem, a ki vitéz,
A csatán elül lobogó tollamra néz.
Ezeredem vér mezején vezetem,
Győzni vagy halni tanulj seregem!
 

239

 
Nosza, hív magyarim, nosza!
Bajnoki virtusaitok tüze nemesitse lelketeket,
Igaz ügybe forogtok, az ég
Haragos karjai összerontják ellenségeteket.
 
 
Kardot köszörűljetek ölni tehát,
Ellenetek a ki csikorgatja fogát.
Európa előtt tegyetek hadi csudát,
Fegyveretekben Hunyadi szemléltesse magát.
 

240

 
Kezd már vidorulni egünk,
Az erős falakon diadalmat nyert seregünk.
Nosza mars! hiv az öröm ide,
Mars köti fejetekre a koszorút.
 
 
Kérkedik a maradék veletek,
Emlegeti érdemetek,
Izzadott homlokotokon süvegeteken lebegő
Kócsagotokra lengedez a szél,
Csókra vár oda haza a feleség.
 
 
Jertek azért a harczra velem,
Én is az illyen pálmát érdemelem.
Villámjon egyre ezer tüzetek,
Nem törheti meg semmi nagy lelketek.
 
 
Ballag a lovatok
Délczegebben.
Derekatok
Merőebben.
Illegeti fejeteket,
Nézeti termeteteket,
Trombitaszóra
Tánczol az uton,
Bajnokival enyeleg a paripa.
 

NEMZETI DALOK

241

 
Hol vagy te most, nyalka kurucz,
Ki olly voltál mint egy szép strucz?
Már hazádba soha nem jutsz,
Ez világbul is majd kifutsz.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
 
 
Fájhat szived alsó földért,
Dunán tul szép országodért,
Elhagyott szép asszonyokért,
Télben rendelt kvártélyodért.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
 
 
Nem vigyázsz most Soprontájra,
A kőszegi nyájasságra,
Szombathelyi szép dámákra,
A sümegi kevély tánczra.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
 
 
Hol van hoszu pántos kardod,
Majd tiz fontos a tarsolyod,
Menykő-ütött nagy pallosod?
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
 
 
Hol van czifra karabinod,
Gréczi, bécsi pár pisztolod,
Üsttel rakott pantallérod,
Czifrán varrott szép tarsolyod?
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
 
 
Szegénységet szidtad, verted,
Nemzetséged sem böcsülted,
Senki személyét sem nézted,
Testét, lelkét megmivelted.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
 
 
Te jó kurucz! akkor voltál,
Midőn czifrán adtát mondtál,
Nyelveddel sokakat szidtál,
Isten ellen káromkodtál.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
 
 
Azért isten megbüntetett,
Idegen országra vetett,
Szabadságot tőled elvett,
Téged messzi földre vetett.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
 
 
Kőszegen hogy vásárlottál,
Szombathelyen kurválkodtál,
Sümegen mikor tánczoltál,
Nem vélted hogy erre jutnál.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
 
 
Czafrangokat most hol varratsz,
Párnát, dunyhát hol tapogatsz?
Melly vigan te lovat ugratsz,
Kedved szerént nem mulathatsz.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Szaladj kurucz, gyün a laboncz,
Lásd, melly büdös lompost is hoz,
Megelőz bizony ha érhet,
Dragonya vége elérhet.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
 
 
Akkor mondod: állj meg pajtás!
Ki van előtted, jól meglásd.
Akkor nyeregben ha maradsz,
Kedved szerint nem mulathatsz.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
 
 
De mióta elszaladtál,
Eszedbe jutott, mit loptál,
Szegény embertül elvontál,
Mindenébül kifosztottál.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
 

242

 
Nemes ember vagyok,
Szabadságim nagyok.
Mit ér nekem a vén,
Akár az uj törvény.
 
 
Kutyabőr van nálam,
Hajdan jó királyom
Jobb apámnak adta,
Az meg nekem hagyta.
 
 
Gyülésekbe járok,
„Halljuk“ kiabálok.
Mert az ország dolga
Reám is van bízva.
 
 
Nem parancsol senki,
Jusomból tegyen ki,
A ki magát többnek
Tartja s nemesebbnek.
 
 
Urak verbuválnak,
Velem inni állnak.
Mondja a fac totum:
Öt forint a votum.
 
 
Hej öt forint szép szó,
A votum csak egy szó,
Egy pár csizma ára,
A kortes lábára.
 
 
Ha betörik fejem,
Kinek gondja velem?
Őseim is, mondják,
Véröket ontották.
 
 
Éljen a szabadság!
Ha nincs is igazság:
Az legyen a vivát,
A ki legtöbb bort ád.
 

243

 
Készülj, szép magyar nemesség,
Mert csak benned a reménység
Sok nemzetek tartománya
Éles kardodat kivánja.
 
 
Országodért, királyodért,
Törvényes szabadságodért,
Omlott őseidnek vére,
Siess tehát védelmére.
 
 
Már is nyerít paripája,
Vérrel tajtékozik szája,
Rugva visít, kapálódzik,
Jeladásra várakozik.
 
 
Mintha mondaná urának:
Ő is kész a francziának
Tábora közé nyargalni,
Vele mindent felprédálni.
 
 
Mint a sas a kakas tollát,
Tépi és szaggatja csontját:
Ugy bánj dühös francziákkal,
Országunkat prédálókkal.
 
 
Rajta tehát vitéz nemzet!
Midőn egy királyfő vezet.
Megmutatván vitézséged,
Széjjelszórván ellenséged.
 
 
Megvetvén az ellenséget,
Lelvén csendes békeséget,
Visszatérünk kebelébe,
Édes hazánknak ölébe.
 

244

 
Im látod a szép kövér, fejér, czepe kanczát,
A tótok vezetik mint menyasszony Manczát.
Mellyet midőn láttak, megkedvelék tánczát,
Ugy drága szerszámu nyergét, fékét, lánczát.
 
 
Magyarok ajánlák tótok királyának,
Mellyért földét, vizét s füvét országának
El is harácsolá, tót birodalmának
Igy lőn vége diján s árán egy kanczának.
 

245

 
Adjon isten minden jót,
Pár pisztolyt, lódingtartót,
Mittet, mattot, mogyorót,
Pénzt, paripát, posztót.
 
 
Szénát, szalmát, szalonnát,
Pipát, bocskort, talyigát,
Szij hámot, vasas kocsit,
Egész lószerszámot.
 

Fertővidék

246

 
Német szív ritkán hív
Csalfasággal van tele;
Csatában bátran vív,
Hol senki nincs ellene.
 
 
Otthon pedig kényes,
Nincsen nála barátság,
Neki más nem édes,
Csak a kutyatársaság.
 
 
A maga hasznaért
Minden roszra kész lelke,
Tulajdon honaért
Sem gerjedez kebele.
 
 
Csalfaságot szeret,
S ahoz halálig hív,
De mást hamar megvet.
Illyen a német szív.
 

Jászság

247

 
Áldom nagy nevedet, magyarok istene,
Mert lenéztél reám, szegény vitézedre.
Alkottál számomra széles nagy vállakat,
Izmos két ép kezet, nyers inú lábakat.
 
 
Teremtettél vasat kardnak, buzogánynak,
Hogy ellenállhassak harczban a pogánynak.
S ha nyugszik a pogány holdas sátorában,
Játékbajt vihassak fent Buda várában.
 
 
De mély csendesség ül magas Buda fölött,
Mert Hunyad hős fia el harczba költözött.
Rákos néma üres, vitézt nem látni rajt,
Elmentek irtani pogányt, a kutyafajt.
 
 
Mehetnék bár én is a vitéz nyomokon,
De megsülyed fakóm a sima homokon,
Varjú hadd lakozzék belőled, rosz pára,
Mért hagysz engem ide világ csudájára.
 
 
Áldom nagy nevedet, magyarok istene,
Mert lenéztél reám szegény vitézedre.
Van erőmhöz való kard, buzogány, paizs,
Add uram, hogy nőjön alám paripa is.
 

248

 
A magyar oldalán
Szép görbe kardvas áll.
Ellenség vére foly,
S attól földre omol.
Élve, halva,
Élve, halva
Vigan megy a csatára,
Csatára!
Hangzik a csatadal,
A magyar vigan hal,
A magyar vigan hal,
Ő vigan hal, ő vigan hal.
 
 
A kard a hitvesem,
Én csak azt ölelem.
A piros hajnalba,
Vigan a csatába.
Élve, halva,
Élve, halva,
Bátran megy a csatára,
Csatára!
Hangzik a csatadal,
A magyar vigan hal,
A magyar vígan hal,
Ő vigan hal, ő vigan hal.
 

Hegyalja

249

 
A bandéros magyar legény aranyalma,
De a pundrás gyáva német sárga szalma.
Hej! magyarom, angyalom,
Bajszos ajakad nyalom,
Ezer csókkal,
Rád valókkal!
Nincsen a kerek ég alatt, kit kivűled
Jobban kedveljek.
 

Hegyalja

250

 
Nézzed magyar! itt a Bihar őrző rende,
Mellynek Buda nem régiben már örvende.
Attila termete, szittya tekintete
Fénylik Debreczenbe.
 
 
Örülj magyar, igaz okod van reája,
Nemzetednek mert lehullott maskarája.
Kalpag, öv, kócsagtoll,
Mente, dolmány, tarsoly
A magyar ruhája.
 

251

 
A jász és kun legénynek
Subája van szegénynek.
Tartja ő azt rendesnek,
Magát nyalka legénynek.
Nem adná azt menteért,
Arany lánczra valóért.
Mert azt mondja, többet ér
Ezeknél bundagallér.
 
 
Zsíros inge, gatyája,
A gulyások módjára.
Mert ő aztat ugy tartja,
Szebb, mintha gyolcsbul volna.
Bár próbáld patyolatért
Ha odadja vagy gyolcsért;
Mert ő csak azt ahítja,
Az atyjának módjára.
 
 
Kutyából vársz szalonnát,
Szarkából erős bikát,
Farkasból szelíd bárányt,
Szamárból vad orozlánt:
Hogyha ezek meglesznek,
A jász és kún legénynek
Akkor inge, gatyája
Finom gyolcsbúl lesz varrva.
 

252

 
Magyar, szeress magyar lányt,
Ha szerelem tüze bánt.
Mert a magyar meg nem csal,
Becsületért meg is hal.
De a tót mind csapodár
A németnek hinni kár.
 

253

 
Bajusz kell a magyarnak,
Miről sokat tartanak.
Félre bajusztalan száj!
Orrom alatt ne piszkálj.
 
 
Hej magyarom, magyarom,
Bajuszos szád csókolom,
Bajusz kell a magyarnak,
Mikor csókot akarnak.
 
 
Magyarország azért jó,
Ritkán üres a hordó,
Ha kiürül, megtöltik,
S vele kedvöket töltik.
 
 
Jaj be messze elviszik,
Hogy a magyar bort iszik:
Pedig a terengettét!
Nem iszsza meg az eszét.
 

254

 
Én vagyok a magyar gyerek,
Azzal dicsekedni merek.
Én vagyok a jászsági fi,
Nekem nem parancsol senki.
 
 
Sem a Jászság sem a Kúnság,
Sem a hevesi uraság.
Nincsen itten szolgabiró,
Szegény legényeket kínzó.
 
 
Irigylik a bajuszomat,
Legkedvesebb jószágomat,
Felpödörítem a végit,
Ugy megyek a falun végig.
 
 
Én vagyok a halászlegény,
Én állok a gát közepén;
Én fogom az arany halat,
A szép selyem k… alatt.
 

Domony

255

 
Természete a magyarnak,
Hogy jusait nem hagyja,
De ha vele bánni tudnak,
Az ingét is odadja.
 
 
Drága kincse a magyarnak
Hazája és királya,
Örömkönyei ragyognak,
Ha közelít hozzája.
 
 
Drága kincse a magyarnak,
Hűséges felesége,
Ő a szegény kunyhójának
Öröme, dicsősége.
 

256

 
Honi legény, honi lány,
Honi pogácsát csinál,
Honi kendőbe köti,
Honi legénynek viszi.
 
 
Szép szegedi menyecske,
Mi van a kezkenőbe?
Harmincz forint, mind apró,
Honi kendőre való.
 
 
Boltos legény, hallja-e,
Honi kendője van-e?
Zsebembe van az ára,
Csapom az asztalára.
 

Szeged

ROMÁNCZOK ÉS ROKON

257. Szent Iván éneke

 
Tüzét megrakoljuk,
Négy szögre rakoljuk.
Egyik szögén ülnek szép öreg emberek,
Másik szögén ülnek szép öreg asszonyok!
Harmadikán ülnek szép ifju legények,
Negyedikén ülnek szép hajadon lányok.
 

(Mikor gyujtják a tüzet.)

 
Meggyulandó N. N.² kő háza,
Oltsuk, oltsuk!
Jaj ne hagyjuk szegényeket
Meggyulandó N. N.³ kő háza,
Oltsuk, oltsuk!
Jaj ne hagyjuk szegényeket!
 

(Ezután folyvást ezeket éneklik.)

 
Melly magas rút a fa ága, elágazott,
A tengeren által hajlongott.
Egyik ága hajlott N. N.⁴ udvarába,
Selyem sár hajú⁵ Magyar Ilonának.⁶
 
 
Hajon felül gyöngy koszorú,
Gyöngy másik ága,
Hajlott N. N.⁷ udvarába,
Selyem sár haju Magyar Ilonának.
 
 
Hajon felül gyöngy koszorú, gyöngy,
Vetekedik velem háromféle virág.
Virágom! veled elmegyek;
Virágom! tőled el sem maradok.
 
 
Egyikféle virág a buza szép virág.
Ne vetekedj velem,
Te szőlő szép virág!
Mert bizony én velem
Széles e világ él.
Virágom! veled elmegyek,
Virágom! tőled el sem maradok.
 
 
Szóval a szót mondja:
A szőlő szép virág,
Mert bizony én velem,
Szent misét szolgálnak.
Virágom! veled elmegyek,
Virágom! tőled el sem maradok.
 
 
Ne vetekedj velem,
Ivolya, szép virág,
Mert bizony, én velem
Lányok dicsekednek.
Virágom! veled elmegyek,
Virágom! tőled el sem maradok.
 
 
Lassan csendeljetek én apró diákim,
Hogy aludjon Maria felköltjén.⁸
 
 
Ha a dió megérik,
A levele lehullik.
Roppan dió, mogyoró levél alá.
Hajtsad, rózsám, hajtsad
A cseresznyeágat.
Hadd szakajtsak szépébül,
Szeretőmnek szépébül,
Magamnak javábul.
Roppan dió, mogyoró levél alá.
 
 
Ha én volnék a budai nemes asszony,
Kisöpreném a budai nagy piaczot,
Megöntözném hidkő-kutnak vizével,
Behinteném apró pünkösdi rózsával.
Rendvel ülnek a szép lányok,
Rendvel néznek a tükörbe,
Ha a tükör nem hazudna,
Vaj ki volna náladnál szebb.⁹
 

Kolony

258

 
Ugy rakják, ugy rakják
Magas Déva várát,
Tizenkét kőmives, tizenkét kőmives.
 
 
A mit délig raknak,
Dél után mind lehull.¹⁰
 

(A többi hiányzik.)

259

 
Vajjon hol van az a kecske,
Kit apám vett a vásáron,
Fél pénzen, fél garason?
Fejjed anyám, fejjed.
 
 
Vajjon hol van az farkas,
Ki megette azt a kecskét,
Kit apám vett a vásáron,
Fél pénzen, fél garason?
 
 
Vajjon hol van az a puskás,
Ki meglőtte azt a farkast,
Ki megette azt a kecskét,
Kit apám vett a vásáron,
Fél pénzen, fél garason?
Fejjed anyám, fejjed.
 
 
Vajjon hol van az a nagy viz
Ki elnyelte azt a puskást,
Ki meglőtte azt a farkast,
Ki megette azt a kecskét,
Kit apám vett a vásáron,
Fél pénzen, fél garason?
Fejjed anyám, fejjed.
 
 
Vajjon hol van az a tehén,
Ki megitta azt a vizet,
Ki elnyelte azt a puskást,
Ki meglőtte azt a farkast,
Ki megette azt a kecskét,
Kit apám vett a vásáron,
Fél pénzen, fél garason?
Fejjed anyám, fejjed.
 
 
Vajjon hol van a mészáros,
Ki levágta a tehenet,
Ki megitta azt a vizet,
Ki elnyelte azt a puskást,
Ki meglőtte azt a farkast,
Ki megette azt a kecskét,
Kit apám vett a vásáron,
Fél pénzen, fél garason?
Fejjed anyám, fejjed.
 
 
Vajjon hol van az a halál,
Ki elvitte a mészárost,
Ki levágta a tehenet,
Ki megitta azt a vizet,
Ki elnyelte azt a puskást,
Ki meglőtte azt a farkast,
Ki megette azt a kecskét,
Kit apám vett a vásáron,
Fél pénzen, fél garasson?
Fejjed anyám, fejjed.
 

Erdély

260

 
Menjetek el Sári biróékhoz,
Hivjátok el lányát:
Legények hívatják.
Hijjátok el lányát,
Szalai kis Katát.
 
 
‚Isten jó nap, Sári biró néném!
Ereszsze el lányát:
Legények hivatják!‘
„Eredj fiam, eredj!
Huzd fel a csizmádat,
Szép karmazsin csizmát;
Vedd rád selyem ruhád,
Szép pár selyem ruhát;
Tegyél az ujjodba
Tíz pár arany gyürűt:
Hadd szakajtsa szivét,
Szeretődnek szivét!“
„‚Nem mék, anyám, nem mék,
Ott van Csomor Danyi!‘“
„Eredj, fiam, eredj!
Huzd fel a csizmádat,
Szép karmazsin csizmát;
Vedd rád selyem ruhád,
Szép pár selyem ruhát;
Tegyél az ujjodba
Tiz pár arany gyürűt:
Hadd szakajtsa szivét,
Szeretődnek szivét!“ –
 
 
„‚Eredj Csomor Danyi!
Hadd menjek ki hülni,
Nem fogok elmenni,
Vissza fogok jönni.
Szép karmazsin csizmám,
Tele aludt vérrel;
Szép pár selyem ruhám
Testemre tapadva;
Tiz pár arany gyürűm,
Ujjomba dagadva!‘“
„„Nem mégy már innét el,
Igy kell most meghalni,
Ha enyim nem lettél,
Hogy másé se legyél.
Tested a testemmel
Egy sirban nyugodjék;
Lelkem a lelkeddel
Egy istent imádjék;
Véred a véremmel
Egy patakot mossék!““
„‚Eredj Csomor Danyi!
Hadd menjek ki hülni,
Nem fogok elmenni,
Vissza fogok jönni.
Szép karmazsin csizmám
Tele aludt vérrel;
Szép pár selyem ruhám
Testemre tapadva;
Tiz pár arany gyürűm
Ujjomba dagadva!‘“
„„Nem mégy már innét el,
Igy kell most meghalni,
Ha enyim nem lettél,
Hogy másé se legyél.
Tested a testemmel
Egy sirban nyugodjék;
Lelkem a lelkeddel
Egy istent imádjék;
Véred a véremmel
Egy patakot mossék!““
„‚Oh átkozott anya,
Átkozott légy apa!
Ki az ő leányát
Illy sokára hagyja!‘“
„„Huzd czigány! éjfélig,
Éjféltől reggelig;
Azután mindétig,
Halálom óráig!!!““¹¹
 

Tisza-Vezseny