Kitobni o'qish: «Népdalok és mondák (3. kötet)», sahifa 4

183

 
Tót asszonynak tót a lánya,
Kacskaringós a szoknyája,
Voltam egykor vele tánczba,
S elakadtam a zománczba.
 
 
Alig tudtam majd megválni,
Tánczból is ki kellett állni,
A tánczot, zománczot szidtam,
Jó, hogy le nem szakítottam.
 
 
De megfogadtam, hogy tánczba
Nem akadok több zománczba.
Tarka szoknyás, magyar tánczos,
Lesz már párom, nem zománczos.
 

184

 
A gyöngyösi leányok
Járnak koszorúba;
Arra mentek a legények
Sárga sarkantyúba.
 
 
Lányok vagytok, szépek vagytok,
Piros az orczátok,
Kertbe mentek rózsát szedni,
Szívem szakajtjátok.
 
 
Mindeniknek szeretője,
Csak én nekem nincsen,
Bár az isten egyet adna!
Igen megbecsűlném.
 
 
Kezét, lábát összekötném,
Úgy a füstre tenném,
Mennél jobban sirna rina,
Annál jobban nézném.
 

185

 
Azt akarod hogy szép legyél,
Pirosítót sokat vegyél.
Tűkört tartsál a zsebedbe,
Gyakran megnézd magad benne.
 
 
Elárulja a ruhája,
Keze, lába, szeme, szája,
S ha füle is ki van fúrva,
Mellyik jó lány, mellyik kurva?
 
 
Kitetszik hogy ki a kurva,
Körűl van a haja nyírva,
Kitetszik, hogy ki a lator,
Éjszaka jár mint a bagoly.
 
 
Laposban terem a kapor:
Szép legényből lesz a lator.
Száraz fára foly a komló:
Szép leányból lesz a ringyó.
 

186

 
Azt mondja kend, hogy megver,
Hogy a guzsaly csak hever.
Hát kend ugyan mit csinál?
Kertbe néha kisétál.
 
 
Mit veszekszik kend mindég,
Tudja az egész alvég,
Mondtam, hogy nem szeretem:
Minek vett kend el engem?
 
 
Csak egy rása szoknyába
Nem mehetek a bálba:
Adja el kend a tinót,
Vegyünk rajta viganót.
 
 
Azt mondja kend, nem bánja,
Hogy a pénzét kihányja:
Veszen nekem nem egyszer
Vásárfiát a mester.
 
 
Csak rá vesztek még egy szót:
Ha nem vesz kend viganót,
Úgy elmegyek a háztúl,
Nem lel kend meg falustúl.
 

Hegyalja

187

 
Kincsem, komám asszony!
Csak ollyan az asszony.
Újjai az orsón,
Szemei az korsón.
Ha megitta magát,
Félre üti kontyát.
Kincsem, komám asszony!
Csak ollyan az asszony.
 
 
Dudolja nótáját,
Hajtja kotyogóját,
Mereszti a száját,
Nyeli borocskáját.
Kincsem, komám asszony stb.
 
 
Ha azt mind kiitta,
Veszett illyen adta
Pörög síkos nyelvén,
Urától sem félvén.
Kincsem, komám asszony stb.
 
 
Medve pofozza meg,
A bagoly rúgja meg,
Vágja le a sárkány,
Röfögje az ártány.
Kincsem, komám asszony stb.
 
 
Ha magát megunja,
Pajtását kinálja,
Igyál! most van módunk,
Még fenn áll a kontyunk.
Kincsem, komám asszony stb.
 
 
Ha az majd lecsuklik,
Nékünk is úgy tetszik,
Fekszünk nyoszolyánkra,
A puha párnánkra.
Kincsem, komám asszony!
Csak ollyan az asszony.
 

188

 
Kecskeméti vásárfiát egy pénzen,
Vettem minden enni valót fél pénzen.
Magamnak is, másoknak is,
Emez amaz enni valót,
Jaj még maradt is.
 
 
Még egy pénzen vettem egy szép lovat is,
Arra vettem szép szerszámot, nyerget is.
Annak vettem szénát, zabot,
A kitől az jól meghizott.
Jaj még maradt is.
 
 
Még egy pénzen vettem egy szép bundát is,
Arra vettem piros szijat, csatot is.
Az alá vettem egy dámát,
Kinek csókolgatom száját,
Az kén neked is.
 

189

 
Ha leány kérné a legényt,
Nem sütném itthon a lepényt;
Százat is kérettem volna,
Ha egy nem, más elvett volna.
 
 
Már most ugyan dudolnék,
Sok vén leányt csúfolnék,
De most engem csúfolnak,
Mind csak vénnek mondanak.
 

190

 
Messze jártam házasodni,
Bár ne jártam volna!
Édes kedves feleségem,
Bár ott vesztél volna!
 
 
Bár az ördög olly jó volna,
Talyigára tenne,
Mennél jobban sikoltanál,
Annál jobban vinne.
 

191

 
Mindennek van szeretője,
Csak én nekem nincsen,
Kinek kettő, kinek három,
Nekem egy csep sincsen.
Ha az isten egyet adna,
Jaj de megbecsülném,
Kezét lábát összekötném,
A füstre feltenném.
 
 
A barátok, a barátok
Fa czipőben járnak;
Azok élik világokat,
A kik ketten hálnak.
Én mint szegény árva legény,
Csak egyedül hálok,
Minden felé tapogatok,
De csak falat látok.
 

192

 
A dió is törve jó,
Az asszony is verve jó.
Elhidd bizony, elhidd bizony,
Ritka van jó assszony.
 
 
Mert az asszony gyarló,
Másokhoz hajlandó.
Elhidd bizony, elhidd bizony,
Ritka van jó asszony.
 
 
Azon kivül csacska,
Hamis mint a macska.
Elhidd bizony, elhidd bizony,
Ritka van jó asszony.
 
 
Hárman négyen öszvegyülnek,
Csak ugy tanácskoznak,
Sógor asszony, komám asszony,
Bába asszony! gyerünk a korcsmára,
Meggyühetünk, ha sietünk,
Holnap után délre.
 

193

 
Az asszony egy szükséges rosz, de a férje
Jóvá teszi, csak lábsziját ne kimélje.
Csókolja meg kétszer,
Lábszijazza meg hétszer
Minden héten,
Ujjú! minden héten.
 
 
Bánom én a házasságom, a mig élek,
Szaporodik a sok poronty, attul félek.
Már is tele a kuczkó,
Majd megbódul a ficzkó
Boszújában,
Ujjú! boszújában.
 
 
Föl sem veszem a világot, eb busuljon!
Csak hogy tőlem a komorság eloszoljon.
Előveszem a pintest,
Megujul ettül a test,
Egyszeriben,
Ujju! egyszeriben!
 

194

 
Csipi nyelvem a paprika,
Nem hallgatok az urfira.
Mert az urfi szeles állat,
Hazud, mig a szája járhat.
 
 
Nem érzi azt, a mit beszél,
Szava mint a tavaszi szél.
Feneke sincs a szivének,
Ablaka van a szemének.
 

Jászság

195

 
A tút ember mestersága vikony gyolcsot zarulní,
Kuszalgatni, kupalgadni, fazekokat trotozni.
Csak nyerunk csak veztunk,
Mindig buzig az ember.
 
 
Ha nincs pizung maj elmegyung Bisztikara banásnak,
Vad valami zuraságnak, ha szugsig lesz, zispánynak.
Jaj szeginy túd leginy!
Mindig krumpli zabálni.
 
 
Ha van pinzung vigan leszung, ziszung egy kis palinka
Eszung ziszung, vigan leszunk, ölelgetung szép lánka.
Jaj szeginy túd leginy!
Mindig krumpli zabálni.
 

Jászság

196

 
Ne készits nagy palotákat jó barátid számára;
Kik borodra beköszöntnek, ott hagynak elfogytára:
Egy kis lóczára mind ráfér, ki igaz barátod,
S utoljára magad maradsz azon is, meglátod.
Jobb az isten minden papnál,
És az erszény száz barátnál.
Gazdálkodj és imádkozz:
A konyhádra többet hoz.
 

Jászság

197

 
Magyarország szép haza,
Hiába oltalmaza
Annyi kar s kard tégedet,
Im elvesztéd fényedet!
 
 
E nagy változást de nem
Hittük volna istenem!
Hogy az Árpád fiai
Lésznek még más csufjai.
 
 
Hol van hol, felelj puha
Nép, a gyöngy magyar ruha?
Egy rongy frakért elhányod
Dicső mentéd, dolmányod.
 
 
Régi bőrét most vedli
Nemzetem, – forhemedli,
Gérok, spenczel uj bőre,
Igy áll a szégyenkőre.
 
 
Jaj! ha dicső eleink,
Párduczbőrös őseink,
Sirjokból kiszállnának,
Magyart hol találnának?
 

Jászság

198

 
A nagy ember bámultatik,
A jó ember csalattatik,
A rosz ember használtatik,
Nem mindig csendesen.
 
 
Czigánytúl ló cseréltetik,
Jó énekes heréltetik,
A katona verettetik,
Nem mindig rendesen.
 
 
A nagy barom esettetik,
Ló mellette keféltetik,
Pénz bárkitül szerettetik,
Nem mindig eszesen.
 
 
A jó föld boronáltatik,
A kis gyerek elaltatik,
Az ember borotváltatik,
Nem mindig helyesen.
 

Nyitra

199

 
Szép a leány ideig,
Tizennyolcz esztendeig.
Ékesebb a rózsánál,
Mindenféle virágnál.
 
 
A bajuszos leánytól
Távozzál mint pokoltól,
Simát, pirost válaszszál,
Gyengét, friset hajhászszál.
 
 
Ha füstös már pártája,
Ránczosodik orczája,
Ezt is csak ugy szeressed,
Hogy soha se keressed.
 
 
Inkább legyen pántlikás,
Hogy sem boros, pálinkás,
Dicsérje azt a fonás,
Aratás és kapálás.
 

200

 
Jobb Mátyás nap után bizni jéghez,
Mint, kedves hugocskám, kelmetekhez.
Kend hunczut, ő hunczut, ő keme is,
A ki kendteknek hisz, hunczut az is.
 

Hegyalja

201

 
Mit használ a világ,
Mondd meg, sok kincs jószág?
Mint a füst és a szél,
Olly hirtelen elkél.
 
 
Mit használ korona,
Királyi szép pálcza?
Pálcza, birodalom,
Elvész, mint hó halom.
 
 
Mit az aranyalma,
Melly sárga, mint szalma?
Az arany sárga föld,
Érte magad ne öld.
 
 
Mit használ a szépség,
Angyali ékesség?
Szépségek elmulnak,
Rózsák földre hullnak.
 
 
Mit használ szép nyakad,
Kláris szín ajakad?
Orczádat mit fested?
Majd földbe lesz tested.
 
 
Mit használ a puha
Bibor, bársony ruha?
Bibor szin csigavér,
Ez hát nem sokat ér.
 
 
Selyemben, mit használ,
Tested ha talpig áll?
Ezt egy féreg fonja,
Melly szivedet vonja.
 
 
Mondd meg hát micsodák,
Mellyeket a világ
Illyen nagyra becsült?
Porból, sárból épült.
 
 
Menj el hát rosz világ,
Nincsen benned jóság,
Hanem csak mulandó,
Nincs semmi állandó.
 
 
Elég, hogy sokáig
Vontad szívem máig.
Közelg a boldogság,
Örökkévalóság.
 

Hegyalja

202

 
Három éli van a sásnak,
Hamis (igaz) lelke a leánynak.
Négy éli van a gyékénynek,
Igaz (hamis) lelke a legénynek.
 
 
Nem tud tettetni a legény,
Gyakran megcsalódik szegény.
De a leány szép szin alatt
Megcsal, mérget ad méz alatt.
 

Hegyalja

203

 
Ugy tetszik, a világ csak örömre vezet:
Nevetek, nevetsz te, ő nevet:
Számtalan vigságok bennünket követnek,
Nevetünk, nevettek, nevetnek.
 
 
De sokszor bennünket nagy bú bánat is ér:
Sírok én, te is sírsz, ő is sír.
Az egek a bútól megóvni nem birnak.
Sírunk mi, sírtok ti, ők sírnak.
 
 
Ah! talán az isten minket még megkimél:
Remélek, remélsz te, ő remél:
Igy bú közt emberek ismét jókat vélnek.
Remélünk, reméltek, remélnek.
 
 
Hát a ki magának hív hölgyecskét szerzett:
Szeretek, te szeretsz, ő szeret.
Boldogok, ha mindig békével élhetnek.
Szerettünk, szerettek, szeretnek.
 
 
A vig társaságba ha az embert viszik:
Iszom én, iszol te, ő iszik.
Heje huj! mindnyájan, kik erszénynyel birnak.
Iszunk mi, isztok ti, ők isznak.
 
 
De örökké nem tart, se tölgyfa, se kőfal:
Meghalok, meghalsz te, ő meghal.
Nem adhatsz világért semmit a halálnak.
Meghalunk, meghaltok, meghalnak.
 
 
Azonban jóllehet hogy testünk elporhad:
Maradok, maradsz te, ő marad.
Ird tüzes betűkkel szívedbe magadnak:
Maradunk, maradtok, maradnak.
 

204

 
Ki engem censurált,
Nagyon megránczigált,
Hogy nem rejiciált,
Becsülöm mint királyt.
Éljent kiáltok rá,
Ne legyen hamuvá.
Ki őt nem követő,
Hamuvá legyen ő –
Hamuvá.
 
 
Juratus lenni bár
Nem szégyen és nem kár.
Jobb mégis az ügyész,
Csak így az ember kész.
Örül amaz ugyan,
Sok pénze hogyha van.
De ám ez nem soká
Lesz ismét hamuvá –
Hamuvá.
 
 
Gyakorta szép leány
Ő neki csókot hány,
S csak addig szereti,
Míg pénzét csörteti,
De a zseb ha üres,
Szerelme sem tüzes.
Az eskü azután
Hamuvá lesz korán –
Hamuvá.
 
 
Máskép tesz az ügyész,
Nem fárad el az ész.
Hogyha egy pöre vész,
Mindjárt a másik kész.
De bármit tegyen ő,
Ha nincs pörkedvelő,
Kinek erszénye bő,
Hamuvá leszen ő –
Hamuvá.
 
 
Igy jártam én is hajh!
Nagy volt mindig a baj.
S a pör ha elveszett,
Minden hiába lett.
Fogytak clienseim,
Velek hah, pénzeim,
Igy csillagom leszállt,
S minden hamuvá vált –
Hamuvá.
 

205

 
Mondd meg, rajkó, birónak:
Ne vigye el a fuvót.
Majd eljő az öreg apó,
Majd eljő az öreg apó,
Megfizeti, megfizeti, megfizeti az adót.
 
 
Kérjük hát a tanácsot,
Hagyják a kalapácsot,
Ha nincs fuvó, kalapács,
Ugy nem lesz, ugy nem lesz
Rajkó fogára kalács.
 
 
Veszek magam feleséget,
Egyiptomi szépséget,
Csókaszemű, kenderhajú,
Kenderhajú, csókaszemű,
Egyiptomi, egyiptomi, egyiptomi szépséget.
 
 
Veszek neki katrinczát,
Paszomántos zöld szoknyát.
Megtanítom szeget verni,
Az fog engem ébresztgetni,
Fuvóval, fuvóval tüzet gerjeszteni.
 

206

 
Elvettem egy vén leányt,
Mit csináljak vele?
Kiszeg, koszog a papucsa,
Majd meghalok tőle.
 
 
Vagyon esküdt, vagyon biró,
Válaszszon el tőle.
De én – isten teremtése!
Meg nem élek vele.
 
 
Télen, mikor hideg van,
Ott ül a kuczkóban,
Nyáron, mikor meleg van,
Heverész a porban.
 

Győr

207

 
A báránynak négy a lába.
Többnyire mind vén a bába.
Boldog a ki él magába.
Nem üthetni ki nyers fába.
 
 
A melly leány sokat szeret,
Jó már abban ritkán lehet;
De mihelyt annyira mehet,
Hogy fejére kontyot tehet:
 
 
Az urát nevezi lónak,
Hol kesének, hol fakónak;
Magát pedig mondja jónak,
Nem barátja a szép szónak.
 
 
Gyakran figyelmez ablakra,
Mint a kancza az abrakra.
Ha kérdi ura, hogy mit néz?
Arra már a felelet kész.
 
 
Mi bajod uram, mit kérdesz?
Egy kedves bátyám ma itt lesz.
Adj pénzt hamar a kocsmára,
Serre, borra, pálinkára.
 
 
Oh szegény legény, mit tettél?
Mikor illyen leányt vettél?
Talán bolond gombát ettél,
Mikor illyenre szert tettél.
 
 
Ha az ura megy erdőre,
Más fekszik a lepedőre,
Mig haza megy nagy későre,
Megfonyad addig a bőre.
 
 
Akkor ugy néz az urára,
Mint egy nagy akasztófára,
Igazítja ganéjára,
Hogy tegye a pipájára.
 

Pest megye

208

 
Debreczen ám hires város,
Professor ott a csapláros.
Csiri biri dongó, rittalárom,
Diri dongó!
 
 
Délig az istent dicséri,
Délután a vad bort méri.
Csiri stb.
 
 
A mellett egy kutyát lopott,
S abból csináltatott dobot.
Csiri stb.
 
 
A deákok észrevették,
S mindenütt dobra ütötték,
Csiri stb.
 
 
Elkezdték azért dalolni:
… ... a bort méri,
Csiri stb.
 
 
Pedig még kutyát is lopott,
Abból csináltatott dobot.
Csiri stb.
 
 
Ezt … mint meghallotta,
Azonnal kidoboltatta:
Csiri stb.
 
 
Hogy ki a dongót danolja,
Tizenöt forint a díja.
Csiri stb.
 
 
De azért nem hallgattatik,
S a dongó most is mondatik:
S csak azért is dongó, rittalárom,
Diri dongó!
 

Szabolcs

209

 
Kenyeresen csuda esett,
Két kis kakas összeveszett.
Én a kakasom nem hagyhatom,
Mert a kendé vágta azt agyon.
 
 
Az enyém csak egy kevés volt,
De a kendé két éves volt.
Én a kakasom nem hagyhatom,
Mert a kendé vágta azt agyon.
 
 
Az enyém volt hoszu farku,
De a kendé kurta farku.
Én a kakasom nem hagyhatom,
Mert a kendé vágta azt agyon.
 
 
Debreczenbe kéne menni,
A kakasnak törvényt tenni.
Én a kakasom nem hagyhatom,
Mert a kendé vágta azt agyon.
 
 
Ha ottan nem segítenek,
A palatinushoz menek;
De a kakasomat nem hagyom,
Mert a kendé vágta azt agyon.
 

210

 
Volt egy szegény ember,
Nem vala egyebe,
Csak egy kék tehene,
Egy szép felesége.
 
 
Lám a szomszéd asszony
Nem ollyan szép mint én:
Mégis van ruhája,
Szép piros csizmája.
 
 
Az asszony az urát,
Arra ösztönözi:
Adja el a kéket,
Ruházza fel őtet.
 
 
Elhajtják a kéket
Gyorsan a vásárra,
Vásárolnak posztót,
Száz forint az ára.
 
 
Sem flaner, sem posztó,
Sem sinór reája.
Édes kék tehenem,
Hová lett az ára?
 

Ung

211

 
Hogyha szépet veszek el:
Ki győz rá vigyázni,
Nem lehet a szépnek,
Hívségében bízni.
Hamar elhódítják,
Ha az ember nem őrzi;
Egyik nyomorúság
A másikat éri.
 
 
Hogyha rútat veszek el:
Hogyan szerethetem?
Vagy igaz jó kedvemből
Hogyan ölelhetem?
Ugy nem leszen vele,
Éltem boldog soha;
Látom a szerencse
Nekem csak mostoha.
 
 
Ha gazdagot veszek el,
Egy sulyos keresztem.
Csak azt hányja szememre:
Hogy csak készre jöttem.
Az övé a jószág,
Mellyet én nem kerestem;
Még azt is sajnálja,
A mit iszom, eszem.
 
 
Hogyha szegényt veszek el,
Jaj! miként élhetünk?
Most is szegény vagyok én,
Még szegényebb leszünk.
Egy koldusból kettő,
Utóbb több is válhat,
Elég nyomoruság
Bús fejemre szállhat.
 
 
Ha városit veszek el,
Nem szokott munkához;
Nem illik a dolog
Kisasszonyságához.
A sült galamb pedig
Nem repül szájához,
Ha serényen nem lát
A maga dolgához.
 
 
Ha falusit veszek el:
Otthon ül, goromba,
Minden mulatságban,
Csak orczám pirítja.
Nem is leszen vele
Éltem boldog soha;
Látom, a szerencse
Nekem csak mostoha.
 
 
Ki hasonló hozzám,
Ugy látom én ebben,
Mint egy világos színt
Mutató tükörben.
Mintsem hogy én sokat
Szenvedjek éltemben,
Jobb én nekem, maradok
Ifju legénységben.
 

Zala

212

 
Apám ki volt, nem tudhatom,
Mert senkire sem foghatom.
Nagy nemzetből kellett lenni,
Mutatják a levelei.
 
 
A minapában mondották,
Nekem tudtomra úgy adták:
Hogy az én nagy atyám neve
Irásban légyen feltéve.
 
 
Anyám neve volt Regelfloh,
Habsburgban taligatoló,
Megtette végső szándékát;
Reám hagyta taligáját.
 
 
De én a tolást meguntam,
Habsburgból Bécsbe utaztam;
Au weh! mi vagy most te szegény?
Egy vándorló vargalegény.
 

213

 
Hej liba, liba, liba!
De jó volna a tolla.
Hej dunna, dunna, dunna,
Kimaradtunk alóla!
Lesz még ollyan éjszaka,
Megpihenünk alatta.
 

214

 
Csütörtökön viradóra,
Lement két lány a folyóba,
Fehér lábát mosta,
Jól megszappanozta,
A folyóba.
 
 
Már mi nálunk kidobolták,
Hogy a szappant ne árulják;
Mert a lányok nyalkák,
A lábukra mossák,
A folyóba.
 

HADI ÉS KATONADALOK

215

 
Áll a verbunk, tánczoljunk,
Nosza kun legények!
Tele csordultig borral
Állnak az edények.
Pántlikát kalapunkra
Majd osztogatnak,
Mentét, dolmányt és nadrágot
Hozzánk szabatnak.
 
 
Itt állnak a lovak is,
Készen abrakolva,
Mellyek a magyar legényt
Hordozzák tánczolva;
Ha sebesít sok franczot
Az én jobb karom,
Akkor mondja jó királyom:
Édes magyarom!
 

216

 
Nem kell nekem papiros,
Maradjon a boltba.
Jobban illik fényes kard
Az én oldalomra.
 
 
Gálicz helyett golyóbis
Csörög a zsebemben,
Tinta helyett palacz bor
Villog a kezemben.
 

Szolnok

217

 
Megbolondult a világ,
Fegyverben az ország.
Elmult már az békeség,
Támad sok ellenség.
Összevesztek királyok,
Nagy hatalmas országok,
Uri méltóságok.
 
 
Szegény Magyarország is
Tanácsát ujítja,
Mert fölséges királyunk
Táborba hivatja.
Készül minden vármegye,
Az ország nagyobb része,
Mert kénytelen vele.
 
 
Katonát ad nemesség,
Hajdut a szegénység.
Mindeniket sulyosan
Nyomja az nagy inség.
Lovat, szablyát, karabint,
Bagaria pantallért,
Mind készítnek mundért.
 
 
Buslakodik, bánkódik,
Az gazda magába,
Nagy kénytelen, kelletlen
Nyúl az ládájába,
Előveszi erszényét,
Számlálja a költségét,
Régi keresményét.
 
 
Gyakorta gyülnek egybe
Falu gyülésében,
Pörlekednek egymással,
Hol egy hol más helyben.
Majd üstökbe is kapnak,
Erősen káromkodnak;
És haragban vannak.
 
 
Az katona vigan van,
Iszik, csókolódik.
Gazdasszony szomorkodik,
Szivében bánkódik.
Mert megürült ládája,
Oda köntöse ára,
Kelt az katonára.
 
 
Öszveülnek némellykor
Szomszéd asszonyával,
Panaszkodnak egymásnak
Jutka leányával.
Mondja szegény, mit tegyen,
Nem tudja hová legyen,
Csizmát is min vegyen.
 
 
Mert rám hozták a zászlót,
És executiót,
Kitekerték kezembül
A szoknyára valót.
Mivel födjem testemet,
Mezitelenségemet,
Hitvány szemérmemet?
 
 
Nem régiben eladtam
Tiz pár kappanomat,
Tikom, ludam, kenderem,
Kevés olajkámat.
Jaj! reám melly sok eset!
Az mit uram keresett,
Eb szájába esett.
 
 
Nem ugy neveltem volt
Egy néhány csibémet,
Kiért adott a tyukász
Egy erszény pénzecskét:
Hogy katonára költsem,
Az ő erszényét töltsem,
Más szobáját fütsem.
 
 
Elvitte uracskámnak
Egy szép paripáját,
Az nyakába vetette
Kontos karabinját.
Egy aranyos szép nyergét,
Péter bátyám fegyverét,
Abban köpönyegjét.
 
 
Nem maradt már uramnak
Testére valója,
Elül hátul kilátszik
Eldugni valója.
Magamnak sincs pintőkém,
Elrongyollott köntöském,
Kilátszik a könyököm.
 
 
Bárcsak immár valami
Kis pénzecském volna,
Az mellyen az urammal
Bort ihattam volna.
De imé mind elhuzták,
Katonára prédálták
Mim volt, mindenemet.
 
 
Jaj! édes komámasszony!
Bezzeg pórul járánk,
Pálinkára valóból
Szépen kipusztulánk.
Az kasbul is kifogyott,
Erszénybül is kikopott;
Igyunk már csak itt ott.
 
 
Hallod-e, komámasszony,
Ne gyötörd magadat,
Gyere hozzám jó reggel,
Megöntöm torkodat.
Maradt még amaz kasban,
Lisztem, buzám hordóban;
Jó lesz égett borra.
 
 
Elküldtem a szolgálót
Két font pecsenyeért,
Ilona leányomat
Vagy három pint borért.
Vonjad czigány az nótát,
Ne kiméljed az hurját,
Megadom az árát.
 
 
Megeheti az uram
A szegény kenyeret,
Megihatja reája
Amaz szép kutvizet.
Nem szeretem a dolgát,
Roszul forgatja magát;
Nem tudja a dolgát.
 
 
Jó bort kezdett csárdában
Tegnap az csaplárné,
Nála iszik, vigan van
Nyalka katonáné.
Tedd félre most rokkádat,
Holnapra hagyd dolgodat,
Készítsd az torkodat.
 
 
Jó emberem korcsmáros,
Semmit se búsuljunk.
Az urammal veszettel
Ne sokat gondoljunk.
Nosza vigan csak igyunk,
Igen jó helyett vagyunk,
Estig dombérozzunk.
 
 
Jer be rózsám, katonám,
Járjunk egy pár tánczot.
Majd nyakadba függesztek
Egy szép arany lánczot.
Nem is tudom, hogy vagyok,
Mert érted majd meghalok,
Még ma veled hálok.
 

218

 
Rajta vitéz! paripára,
Rajta! csata piaczára!
Nézz az István zászlójára,
Hiveinek int.
 
 
Sohajts egyet istenedhez,
Küldj egy csókot kedvesedhez,
Légy hűséges vezéredhez,
Harczpiaczra ronts.
 
 
Né nézd: sok-e ellenséged,
Mindent győző vitézséged,
Régtől fénylő dicsőséged
Feljebb viszi még.
 
 
Édes hazád, királyodért,
Ki segelmet tőled most kért,
Kiönteni minden csepp vért
Mindig készen állj.
 
 
Édes hazám, szép országom,
Hol van arany szabadságom?
Boldogító kebeledben
Vigan élek én.
 
 
Benned élni, érted halni,
Örökre felmagasztalni,
Hiv őseink Árpád alatt
Megtanulták már.
 
 
Rontsad bontsad ellenséged,
El ne hagyjon reménységed,
Meg ne gyalázd nemzetséged,
A ki magyar vagy!
 
 
Eleidnek szép példája,
Vezérednek bokrétája,
Vezéreljen a csatába.
Halni tanulj ott.
 

Jászság

219

 
Mikor marsirozunk, kapitány uram?
Holnap, holnap, holnap után,
Csütörtökön ebéd után,
Kedves katonáim!
 
 
Mi lesz az ebédünk, kapitány uram?
Lencse, borsó káposztával,
Jó borocska szalonnával,
Kedves katonáim!
 
 
Elszakadt a nadrág, kapitány uram!
Elszakadt a bakancs kapitány uram!
Vagyon szabó csizmadia,
Ki megvarja, ki megfoldja.
Kedves katonáim!
 
 
Vetetlen az ágyunk, kapitány uram!
Itt van Sári, majd megveti,
Még magát is belé veti,
Kedves katonáim!
 

220

 
Hip, hop, hap!
Eb lesz pap!
Egyszer voltam, kicsaptak.
Inkább leszek katona,
Ferencz király madara.
 

221

 
Már én majd csak ellesem,
Mire szorulsz, kedvesem.
Ha katonának elmégy,
Rólam azért le ne tégy,
Eszem adta!
 
 
Lóra vitéz, előre,
Szállj ki a harczmezőre.
Tiz évig elgyászollak,
Ha meghalsz, megsiratlak,
Eszem adta!
 
 
Árván hagysz már engemet,
Búba merült fejemet.
Gerliczeként nyögdelek,
Álmomban is ölellek,
Eszem adta!
 
 
Nyergelve a piripa,
Megy, de nem tudja, hova;
Francziára, törökre,
Jaj de itt hagysz örökre,
Eszem adta!
 

Szolnok

222

 
Elküldötte Ferencz császár
Nyalka verbunkját,
Kitétette az utczákra
Vörös zászlóját.
 
 
Nosza, ide gavallérok!
Vigan tánczoljunk,
Tele borral az edényünk,
Vigan mulassunk.
 
 
Bor, pecsenye! de jó volna
Most mellé ülni,
De az atyám asztalától
Meg kellett válni.
 
 
Nem ugrálok, nem tánczolok
Most jó kedvemből,
Csak ugrálok, csak tánczolok
Kénytelenségből.
 
 
Felülök pej paripámra,
Elmasírozok,
Már én, édes kedves rózsám,
Többet nem szólok.
 
 
A kardomnak markolatja,
Tiszta ezüstből,
Ki van rakva csillagokkal,
Nem öntött rézből.
 
 
Ha erre a nap reá süt,
De szépen fénylik,
A mellyet sok édes anyák
Sírva könyezik.
 
 
Katonaság de szép élet,
Jaj de csak nézni;
Jaj de erős kinek kinek
Köztük szenvedni.
 
 
A ki eztet el nem hiszi,
Tessék beállni,
Lehet eztet rövid idő
Alatt próbálni.