Kitobni o'qish: «Válogatott magyar népdalok»

Előszó

E gyüjtemény most, a Népdalok irodalmának tizedik, tizenkettedik esztendejében, nem azt akarja szembe tüntetni, hogy azóta e téren sok ujdonság történt, hanem csak annyit mond, hogy a tisztelt vállaló urnak ilyen kisebb kötet látszott czélszerünek; én pedig azt előállitám. Ily formán ez nem második kiadás, mert csak kis része van itt annak, mi ezelőtt három testes kötetben világ elé jött; és van olyan, a mi eddig nem volt nyomtatva, sok; néhány dal pedig, ujabb értesülések, nyomozások szerint, toldva, másitva, mintegy: szerkesztve;

A vállaló ur eszméje, s annak kivitele, hogy rajzokat állitson a szöveg közé, ugy hiszem, találkozni fog a közméltánylattal. A képek nemcsak ismertetni fogják mesteröket, hanem ki is emelni vésűje becsét.

Mint Pestről eljöttöm óta más izben, ugy jelenleg is nyilvánitom, hogy a népdalokat folyvást gyűjtöm. A ki, netaláni rokonszenvvel kiséri e tárgyat, és szinte gyüjt: ha nem tud jobbat tenni, küldje hozzám gyüjteményét; itt, bizonyos, miszerint el nem vész, sőt inkább valamennyi együtt lesz.

Sárospatak, april 29. 1857.

Erdélyi János.

SZERELMI DALOK

1

 
Ha én páva volnék,
Páva módra járnék;
Dunavizet innám,
Dunát átrepülném,
Fenyőágra szálnék,
Fenyőmagot enném,
Aztán megrázkodnám,
Tollam elhullatnám.
Leányok felszednék,
Menyecskék megkötnék,
Urfiak viselnék.
 

2

 
A merre én járok,
Még a fák is sirnak,
Gyenge ágairul
A levelek hullnak.
 
 
Hulljatok levelek,
Rejtsetek el engem,
Mert az én galambom
Sirva keres engem.
 
 
Hulljatok levelek,
Sűrűn az utamra,
Hogy ne tudja rózsám,
Merre ment galambja.
 

3

 
Amott kerekedik egy fekete felhő,
Abban tollászkodik sárga lábu holló.
 
 
Várj meg, holló, várj meg, hadd üzenjek tőled
Apámnak, anyámnak, jegybeli mátkámnak.
 
 
Ha kérdik: hol vagyok, mondd meg, hogy rab vagyok,
A török udvarban talpig vasban vagyok.
 

4

 
Édes dudu, duduskám,
Szép babukám, babuskám,
Alakom, angyalkám,
Pintyőke madárkám!
 
 
Tubám, tőlem ne repülj,
Hanem hiv fészkedbe ülj,
Lankadt ölembe dülj,
Nekem örömet szülj.
 
 
Osztozzál egy szivemmel,
Lelket végy egy lelkemmel;
Nevess beszédimmel,
Könyezz szemeimmel.
 
 
Vannak, kik reád vásnak,
Nem engedlek én másnak,
Sem a gaz szokásnak,
Bár sok vermet ásnak.
 
 
Téged, téged szeretlek,
Téged, téged kedvellek,
Tégedet kisérlek,
Meddig el nem érlek.
 
 
Csin-csillagom kegyesem,
Lépes mézem, édesem,
Egy szóval: mindenem,
Tudod, én Istenem!
 
 
Szép képed szeplőtelen,
Szived pedig szintelen;
Jöj szivem, én velem,
Van rólad hitelem.
 
 
Piros pipacs ajakid,
Kökény egy pár szemeid,
Pár czitrom melleid,
Sólyom tekinteteid;
 
 
Termeted keménysége,
Szép testednek épsége
Teljes egéssége,
És mi nemessége!
 
 
Engemet megkötöztek,
Mind halálig meggyőztek.
Izre-porra törtek,
Örökre gyötörtek.
 
 
Bizony, minden hibátlan,
Csinos, deli, ártatlan;
Minden porczikája,
Sziv remek munkája.
 
 
Mert, mivel méltó vagy,
Tüzem hozzád égig nagy.
Enyhits harmatoddal,
Ugy bánjál raboddal.
 
 
Nyitom minden eremet,
Feláldozom véremet,
Igaz életemet,
Tüzláng hív szivemet.
 

5

 
Cserebogár, sárga cserebogár,
Nem kérdem én tőled: mikor lesz nyár.
Azt se kérdem sokáig élek-e,
Csak azt mondd meg: rózsámé leszek-e?
 
 
Nem kérdem én te tőled, kis madár:
Derül-e még életemre több nyár.
Ugyis hév nyár emészti éltemet,
Mióta rózsám birja szivemet.
 

6

 
Nem anyától lettél,
Rózsafán termettél,
Piros pünköst napján
Hajnalban születtél.
 
 
Orczáid rózsái
Ha közel volnának,
Égő szivem mellé
Tűzném bokrétának.
 

7

 
Halok halálomért,
Élek életemért,
Kedves galambomnak
Sok szép szavaiért.
Meghalok hazámért,
Hazám falujáért,
Az egyik soráért,
Galambom házaért;
A benne lakóért,
Kedves galambomnak
Sok szép szavaiért.
 

8

 
Rózsám, ha szeretnél,
Éjjel is eljönnél,
Lábod hegyén járnál,
Hogy senki ne tudná;
Hogy itt jártál.
 
 
Utczán nem ösmernél,
Háznál nem beszélnél;
Vagy a kis szobában,
Vagy a kamarában
Megölelnél.
 

9

 
Meghalok, meghalok,
Még beteg sem vagyok;
A pesti temetőn
Nyugodni akarok.
 
 
Csináltatsz-e nekem
Diófa koporsót?
Bizony csináltatok
Márványkő koporsót.
 
 
Hát behuzatod-e,
Fekete fátyollal?
Bizony behuzatom
Fekete bársonynyal.
 
 
Kivereted-e majd
Szép sárga szögekkel?
Bizony kiveretem
Tiszta arany szöggel.
 
 
Eltemetsz-e engem
Temető szélébe?
Bizony eltemetlek
Virágos kertembe.
 

10

 
Ha én rózsa volnék,
Hamar elhervadnék,
Senki rám nem nézne,
Senki nem szeretne.
 
 
Ne mondj hát rózsának
Engem, violának;
Egy viola-szegfüt
A nyári nap elsüt.
 
 
Bizony ha lehetnék,
Én csak galamb lennék;
Oh hová nem mennék,
Ha most repülhetnék;
 
 
Sem rózsa nem leszek,
Sem galamb nem leszek.
Mert én, édes rózsám,
Csak a tied leszek.
 

11

 
Volt nekem szeretőm
Falu végén kettő,
Nem volt buza kenyér,
Megholt mind a kettő.
 
 
Egyiket temettem
Virágos kertembe,
Másikat temettem
Szivem közepébe.
 
 
Egyiket öntözöm
Tiszta dunavizzel,
Másikat öntözöm
Sürü könyeimmel.
 

12

 
Az én szeretőmnek dombon van a háza,
Két kereken forog csikorgós kapuja.
Az én szeretőcském, piczin, parányicska,
Mindenütt megfordul, mint a karikácska.
 
 
A berencsi utczát végig kövecsezik,
Azon az én lábam nem is ugrándozik.
A nagyfali utczát nem is kövecsezik,
Azon az én lábam mégis ugrándozik.
 

13

 
Kisérj ki rózsám, siromig,
Az örök nyugodalomig.
Vess rám egy két kapa földet,
Talán megérdemlem tőled.
 
 
Ha mégy a temető kertbe,
Ird fel sirom keresztére:
Itt fekszik egy hív szerető,
Nyugtassa meg a teremtő!
 
 
Siromra ültess egy fácskát,
Vagy pedig egy bokor rózsát;
Hadd lássa meg, a ki ott jár:
Soha nem voltam csapodár.
 
 
Azt, hogy szerettelek, mondd ki
Bátran, ha kérdi valaki;
De azután mást ne szeress,
Több szeretőt el ne temess.
 

14

 
Bezzeg van Pestvármegyében,
A Dunának lementében,
A ki ragyog személyében,
Mint a csillag az egekben.
 
 
Ékes viola nemzette,
A pünkösti rózsa szülte,
Égi harmattal nevelte.
Ezt az egyet ugy kedvelte.
 
 
Mint a napnak ragyogása,
Barna szemének járása;
Ugy illik egész mozgása,
Még csak Pesten sincsen mása.
 
 
Szép kis gyönge termetének,
Ékesen zengő nyelvének,
Nem kár volna személyének,
Hogy ünnepet szentelnének.
 

15

 
Hej beh szépen világit
Az esteli csillag;
Hej be szép szőke legény
Áll ablakom alatt.
Be kellene híni,
Mellém is ültetni,
Piros szőke legénynek,
Puha ágyat vetni.
 
 
Ujjamon a gyűrűje,
Zsebemben levele,
Piros szőke legénynek,
Rajta van a neve.
Nem adnám a nevét,
Két arany almáért.
Hát magát hogy adnám
Széles e világért!
 

16

 
Feljött már a hajnal,
Hajnali szép csillag,
Egy szép piros legény
Ablakomon hallgat.
Ki kellene menni,
Be kellene híni,
 
 
Két piros orczáját
Meg kéne csókolni. –
Ki is fogok menni,
Be is fogom híni,
S azt a kerek száját
Egyszer megcsókolni.
 

17

 
Szerelem, szerelem!
Vajjon hol lellek fel?
A mezőn nem vetnek,
Kősziklán sem teremsz.
 
 
Hogyha a szerelem
Kősziklán teremne,
Nem csak egy leánynak
Nyaka, lába törne.
 
 
Szerelem, szerelem,
Átkozott gyötrelem,
Mért nem termettél meg
Minden fa tetején;
 
 
Minden fa tetején
Diófa levelén,
Hadd szakasztott volna
Minden szegény legény.
 
 
Én is szakasztottam,
De elszalasztottam.
Az én kedvesemtől
Örökre megváltam.
 

18

 
Sem eső nem esik,
Sem felhő nem látszik,
Mégis az én bundám
Két oldalról ázik.
 
 
De hogy is ne áznék,
Mikor mindig sirok,
Bánatim árjával
Már többé nem birok.
 
 
Sir az egyik szemem,
A másik könyezik,
Sirjon mind a kettő,
Mind a sebes eső.
 
 
Lehajtom fejemet,
Rózsám, a válladra,
Hullatom könyemet,
Hó szinű nyakadra.
 

19

 
Záporeső után
Eszterhaj megcsordul,
Talán még idővel
Szived hozzám fordul.
 
 
Te tettél fogadást
Én előttem nem más,
Hogy soha sem szeretsz
Én kivülöttem mást.
 
 
Hamis lelkű voltál,
Engemet megcsaltál,
Egy csókért, kettőért,
Máshoz folyamodtál.
 
 
Azzal ne dicsekedj,
Ha megvetettél is:
Parancsol az Isten
Szeretőt nekem is.
 

20

 
Hervad az a rózsa,
Kinek töve nincsen.
Elhervadok én is,
Mert szeretőm nincsen.
 
 
Hervadj rózsám, hervadj,
Már az enyém nem vagy;
Mig az enyém voltál!
Piros rózsa voltál.
 
 
Piros rózsa voltam,
De már elhervadtam,
Sűrű könyeimmel
Orczámat lemostam.
 
 
Jobb lett volna nékem
Világra sem lennem,
Mintsem ily kinokat
Kelletik szenvednem.
 
 
Elmehetek már én
Alá s fel az utczán,
Nem mondják már nekem:
Gyere be violám!
 
 
Gyere be, violám,
Csókold meg az orczám,
Én is megcsókolom
Százszor egymás után.
 

21

 
Ha nekem szóltál volna,
Szeretőd most szebb volna;
De nekem nem szóltál,
Velem csak tréfáltál;
Elmult időd ne sirassad már.
 
 
Késő immár bánkódni,
Elmult időt siratni;
Máskor eszed legyen,
Szived bátrabb legyen,
Szivtűl, szivhez szólni, nem szégyen.
 
 
Nyisd ki festett kapudat,
Tűkör két ablakodat,
Hadd lássam pálmádat,
Piros két orczádat;
Hadd mulassam veled magamat.
 
 
Csillagok sokasága,
Nap és hold ragyogása,
Mindenek hasznára,
És vidámságára:
Csak a szivem jár érted gyászba.
 
 
Maradj tehát, reményem,
Tündöklő szép napfényem;
Im látod utamat,
Induló lábamat;
Talán többé vissza sem jövök.
 

22

 
Arra járjunk arra,
Merre furulyáznak;
Merre a legények
Éjjel nappal járnak.
 
 
Szabad a legénynek
Éjjel nappal járni;
De a szegény lánynak
Házához kell várni.
 
 
Házához kell várni
Talpon istrázsálni,
Sok éjjeli álmot
Érte elmulatni.
 

23

 
Hajnal, hajnal, hajnal akar lenni,
Én galambom haza akar menni.
Ne menj el, drága kincs,
Még egyszer rám tekints;
Hej gyönyörű virágom!
 
 
Estve, estve, ha elnyugszik a nap,
Látogass meg majd, galambom, holnap.
Éretted, kedvesem,
Édes az életem,
Hej drága egyetlenem!
 

24

 
Az eső is esik, Rózsa lovam ázik,
Piros kantársziján gyenge kezem fázik.
 
 
Rakd meg rózsám, rakd meg lánggal égő tüzed,
Hadd melegítsem meg gyenge kezeimet.
 
 
Megraktam a tüzet, de el is aluszik.
Ritka a szerelem, a mely el nem mulik.
 

25

 
Rózsa vagy, rózsa vagy,
Még annál is szebb vagy;
Aranynál, ezüstnél,
Sokkal ékesebb vagy.
 
 
Aranyat, ezüstöt
Mindenkor találok:
De te tőled, rózsám,
Könnyen el nem válok.
 

26

 
Rózsám kertje alatt mentem,
Rózsa szagát megéreztem.
Fájt igen a szivem,
Változott a szinem,
Hogy galambom nem láthattam.
 
 
Ha még egyszer arra mennék,
Szeretőmmel beszélhetnék!
Megmondtam anyjának,
Mondja meg apjának,
Adják nekem leányukat.
 
 
Ha nekem nem adja kendtek,
Jó gondját viselje kendtek,
Irassák levélbe,
Csinálják üvegbe,
Hogy szivem ne fájjon érte.
 

27

 
Zöld a kökény, majd megkékül,
Most vagyok szerető nélkül.
Addig leszek én a nélkül,
Mig a kökény meg nem kékül.
 
 
Zöld levelü gyöngyvirágszál
Süvegemnél oly vigan áll.
Hej de más van a szivemben,
Bánatvirág nyilik ebben.
 
 
Patyolat ing lobogása,
Czifra suba suhogása,
Mit ér a pengő sarkantyu,
Ha nótája keserű bu.
 

28

 
Zöld levelű gyöngyvirágszál
Süvegemnél oly vigan áll;
Hej de más van a szivemben,
Bánatvirág nyilik ebben.
 
 
Patyolat ing lobogása,
Czifra suba suhogása,
Mit ér a pengő sarkanytyu,
Ha nótája keserű bu.
 
 
Nagy a világ, de van vége,
Búmnak se hossza se széle;
Nincs szeretőm, lettem árva,
Elhagyott a hamis pára.
 
 
Csaplárosné, egy kupabort!
Ha van, a legjobb bakatort:
Iszom világ boszujára,
Magam vigasztalására.
 
 
Adjon az ég békeséget,
Hiv leányban több bőséget;
S a szeretőt, ki hivtelen,
Verje meg az igaz Isten.
 

29

 
Elment az én babám, itt hagyott engemet,
Elvitte magával, minden vig kedvemet.
 
 
Aláfoly a Duna, nem foly többé vissza,
Elment az én babám, nem jön többé vissza.
 
 
A fecske is elmegy, de tavaszra megjön,
De az én galambom, akkor is csak nem jön.
 

30

 
Hol jártál violám, ilyen korán?
Látom a czipődet, harmatos már.
Rózsás kertben jártam,
Violát vizsgáltam,
Kedves rózsám!
 
 
Hoztál-e violát a számomra,
Mit felteszek holnap kalapomra?
A melyről megtudják,
Hogy szeretjük egymást,
Kedves rózsám!
 
 
Bocsáss be, galambom, egy két szóra,
Mert ime eljött már az az óra,
Melyben bucsuzásom,
Lészen elválásom!
Kedves rózsám!
 
 
Te is tégy érettem hív fogadást,
Hogy én rajtam kivül nem szeretsz mást,
Jártodban, keltedben,
Teljes életedben,
Kedves rózsám!
 
 
Szivemnek, violám, az lesz nehéz,
Hogy te ékes szemed reám nem néz;
Mert már tőlem elválsz,
Engemet árván hagysz,
Kedves rózsám!
 
 
Szivemet szivednek most ajánlom,
Ihol a jobb kezemet beadom,
Hogy visszajöttömben
Legyek szerelmedben,
Kedves rózsám!
 
 
Áldjon meg az Isten, kedves rózsám,
Látom, igaz szivvel voltál hozzám.
Köszönöm hívséged,
Hozzám szivességed,
Kedves rózsám!
 

31

 
Vajjon mit irjak rózsámnak,
Vajjon mit irjak rózsámnak,
Legkedvesebb violámnak!
 
 
Reszket kezem, nem irhatok,
Reszket kezem, nem irhatok,
Fáj a szivem, nem szólhatok.
 
 
Hozd ki rózsám, kantáromat,
Hozd ki rózsám, kantáromat,
Kantározd meg a lovamat.
 
 
Látod rózsám, hogy nyergelek,
Látod rózsám, hogy nyergelek,
Még sem hiszed hogy elmegyek.
 
 
Lovam lába indulóban,
Lovam lába indulóban,
Magam szája bucsuzóban.
 
 
Nézz utánam keservesen,
Nézz utánam keservesen,
Látsz-e többé vagy sohasem.
 
 
Ha meg nem látsz az életben,
Ha meg nem látsz az életben,
Meglátsz a magas egekben.
 

32

 
Akkor veszlek el, galambom,
Ha elfogy az a nagy halom.
Inkább kosárral elhordom,
Csak engem végy el, galambom.
 
 
De te elmégy, s engem itt hagysz,
Szivemre bubánatot hagysz,
Olyat mint a szomszéd halom;
Érted halok meg, galambom.
 
 
Elment, elment az én párom,
Még az éjjel visszavárom.
Visszavárom éjszakára,
Csókot nyomok orczájára.
 

33

 
Nincsen kedvem, nincsen,
Mert szeretőm nincsen;
Ha szeretőm vóna,
Kedvem is ugy vóna.
 
 
Nincsen kedvem, nincsen,
E világhoz való;
Mert szeretőm nincsen,
Kedvem szerint való.
 
 
Ha szeretőm vóna,
Kedvem szerint való;
Kedvem is ugy vóna
E világhoz való.
 

34

 
Meg kell a buzának érni,
Mert a nap hősége éri;
Meg kell arczomnak hervadni,
Mert azt a bubánat éri.
 
 
Hogyha megérik a buza,
Szegény ember learatja,
Megért szivem bubánatja,
A halál lekaszálhatja.
 

35

 
Hol voltál te, kis nyulacska?
Átatuti, táratuti, az erdőben.
 
 
Minek voltál az erdőben?
Átatuti, táratuti, vesszőcskékért.
 
 
Minek neked az a vessző?
Átatuti, táratuti, kertecskének.
 
 
Minek neked az a kis kert?
Átatuti, táratuti, virágoknak.
 
 
Minek neked az a virág?
Átatuti, táratuti, bokrétának.
 
 
Minek neked a bokréta?
Átatuti, táratuti legényeknek.
 

36

 
Káka tövin költ a rucza,
Jó földben terem a buza;
De a hol a hű lány terem
Azt a helyet nem ismerem.
 
 
Ki van az én szemem sirva,
Mert a rózsámat más birja;
Pedig fogadta az egyet:
Rajtam kivül mást nem szeret.
 
 
Ha tudtad, hogy nem szerettél,
Hálódba mért keritettél?
Hagytál volna békét nekem,
Más is elvett volna engem.
 
 
Azért hogy én szegény lettem,
S mást választottál helyettem,
Lesz nekem is víg napom még;
Boru után derül az ég.
 

37

 
Bus az idő, bus vagyok én magam is,
Valamennyi szép leány van, mind hamis.
Szeretete nem állandó;
Mint az idő változandó, ihaja!
 
 
Felettem is mért borult be ily korán?
Mert elhagyott, kit szerettem igazán.
Másnak hódolt a hitetlen,
Azért vagyok ily kedvetlen, ihaja!
 
 
Árva vagyok, hej nincs is olyan árva,
Mert szivedből, rózsám, ki vagyok zárva.
Nem leszek én árva mindég,
Boru után derűl az ég, ihaja!
 

38

 
Nem szakaszt az rózsát, ki felettébb óvja
Kezét a tövistől, hogy meg ne karczolja.
 
 
A ki a rózsáját igazán szereti,
Záporeső esik, mégis felkeresi.
 
 
Lám én a magamét igazán szeretem,
Záporeső esik, mégis felkeresem.
 
 
Szerelem, szerelem, szivbeli gyötrelem,
Miért nem termettél minden falevelen.
 
 
Hadd szakasztott volna minden szegény legény,
Hadd lett volna boldog – de nem olyan, mint én.
 

39

 
Hótul fehér a gyöngyösi hegytető,
Ritka most az igaz szivű szerető.
Akadtam egy álnok hitegetőre,
De nem igaz, de nem igaz hűséges szeretőre.
 
 
Barázdában szépen szól a pacsirta,
Levelem jött, régi szeretőm irta.
Könyes szemmel azt olvasom belőle,
Hogy egyedül, hogy egyedűl halál választ el tőle.
 
 
Magasan repül a daru, szépen szól,
Haragszik rám a galambom, nem is szól.
Ne haragudj, kedves rózsám, sokáig,
El nem hagylak, hived leszek koporsóm bezártáig.
 
 
Jegenyefa tetejében magosan
Két holló ül feketében, gyászosan.
Mikor az a jegenyefa kivirit,
Akkor leszek, akkor leszek, kedves rózsám a tiéd.
 
 
Kihajtottam hat ökrömet a rétre,
Letapostam a harmatot előtte.
De nem hallom csákó ökröm kolompját,
Az én rózsám, az én rózsám mással éli világát.
 

40

 
Szerettelek esztendeig,
Szeressen már más is addig.
Sokat csókoltam orczádat,
Jaj, hogy adjak róla számot.
 
 
Nem bánom én, lelked rajta.
Mindennek te vagy az oka.
Te szegted meg a fogadást,
Ne is várj magadra áldást.
 
 
Sirhatok én, rihatok én,
Módomban van nekem miér.
Előttem a gyászos level,
Rózsám szivét más nyerte el.
 
 
Ha elnyerte, éljen vele,
Csak előttem ne ölelje.
Mert ha előttem öleli,
Érte az Isten megveri!
 

41

 
Megizentem az édes anyámnak,
Készitse el az én gyöngyruhámat.
Piros czipőt fekete sarokra,
Fehér szoknyát hat felhajtásosra.
 
 
Megizentem az édes anyámnak,
Gyöngykoszorut kössön a lányának.
Két szélire két szál rozmaringot,
Közepibe bokros bubánatot.
 
 
Kimegyek a temető szélire,
Megásatom siromat előre.
Feltekintek sirva az egekre,
Szép angyalom, hagylak az Istenre.
 

42

 
Beteg se voltam én,
Még is meghaltam én,
Az uj temetőben
Legelső voltam én.
 
 
Rózsa nyilott rajtam,
Violát neveltem;
A kiért meghaltam,
Annak virágoztam.
 
 
Siromon a rózsa,
Galambomat várja;
Gyer oda galambom,
Szakaszsz egyet róla.
 
 
Gyöngyös boszujára,
Ifjak bánatára,
Irigyek kárára,
Lányok siralmára.
 

43

 
Álom, álom, édes álom,
Édes a hajnali álom!
De édesebb az az álom,
Melyben galambomat látom.
 
 
Erősebb a csók a bornál,
Édesebb is a czukornál,
De édesebb a szerelem,
Mikor galambom ölelem.
 
 
Nincs szebb virág a rózsánál,
Nincs szebb élet a párosnál;
A rózsa is csak ott nyilik,
Hol ketten egymást szeretik.
 
 
A gerlicze nem rózsával
Tartja párját, de csókjával;
Csókajándék, csókjutalom,
Többet nem kérek, angyalom.
 

44

 
Kerek az én subám alja, de drága;
Nem takarja be a leányt hiába.
Adj egy csókot éjszakára,
Az lesz az én subám ára,
Angyalom!
 
 
Kerek az én csizmám sarka, de drága;
Nem jár az a leány után hiába.
Adj egy csókot éjszakára,
Az lesz az én csizmám ára,
Angyalom!
 
 
Kerek az én kis kalapom, de drága;
Nem köszön az a leánynak hiába.
Adj egy csókot éjszakára,
Az lesz a kalapom ára,
Angyalom!
 

45

 
Ángyom, ángyom, édes ángyom,
Mért szeret kend, olyan nagyon?
 
 
Ha szeret kend, titkolja kend,
Ki ne világositsa kend.
 
 
Jó szeretni, de titkosan,
Nem mindenkor világosan.
 
 
A ki világosan szeret,
Megitélik az emberek.
 

46

 
Ne is ugorj a hol árok nincsen,
Ne is köszönj a hol szép lány nincsen;
Ugrom biz én, a hol árkot látok;
Köszönök is, a hol szép lányt látok.
 
 
Meg se fogom a kalapom szélit,
Mig nem látom a galambom képit.
Pedig bizony, hogy ha megláthatnám,
Egyszeribe teli kacsintanám.